gallery/mirage színház_logó
gallery/mirage színház_logó

 

Szakmai terv 2019

Az egyesületünk által színpadra állított előadásokat azzal a szándékkal hozzuk létre, keltjük életre, hogy azok tartalmán keresztül a ma fiataljainak látókörébe helyezzük, és elérhető közelségbe hozzuk mindazokat az értékeket, melyek nélkül a felnőtté válás elvárható erkölcsi kiteljesedése, identitása sokkal nehezebben képzelhető el. 

Célunk tapinthatóvá tenni a holnapnemzedékének egy olyan jövőképet, amely nem csak megidézi, de őrzi és ápolja magyarságunk értékeit, örökségeit, tradícióit.

Melytől nem áll távol a hit, a hazaszeretet, a nemzeti identitás fogalma.

Amely magyarságát, gyökereit, ismeri és büszkén felvállalja majdan felnőttként is szerte a világban. 

A nemzetünk fontos feladata, hogy fennmaradása, lelki és szellemi, nemkülönben anyagi gyarapodása érdekében, hogy a 20. században szétesett közösségünk újra magára találjon.

 

Előadásaink tervezett helyszínei:

A 2019-es évben megvalósulásra váró előadásaink fontos összmagyarságot érintő üzeneteket hordoznak. Előadásaink helyszín választásánál kiemelt hangsúlyt kapnak a határon túli magyar lakta települések, valamint magyarországi városok ünnepi helyszínei.

Társadalmi szerepvállalás

A Kulturális Akadálymentesítés Programunk, kulturális rendezvények (színházi előadás koncert, hangverseny, gyerekprogram, irodalmi program stb.) ingyenes megtekintését teszi lehetővé. 

 

Küldetésünk a tehetséggondozás

A Tehetség gondozó programunk kiemelt céljai:

…hogy kiutat mutassunk napjaink fiataljainak, akik egy jelentős részét észrevétlenül ugyan, de beszippantotta a számítógépek virtuális örvénye.

Színpadi táncokra, szakosodott csoportjainkba, társulatunkba is várjuk a tehetséges fiatalok jelentkezését, kezdő, haladó, profi csoportjainkba egyaránt.

 

Színházunk tervezett új előadásai, eseményei 2019-ben:

 

Őfelsége a Szent Korona

zenés történelmi játék

zeneszerző: Koltay Gergely

Kossuth díjas zeneszerző

rendező: Koltay Gábor

Balázs Béla-díjas rendező,

Érdemes Művész

koreográfus: Zsuráfszky Zoltán a legismertebb hazai koreográfusok egyike, aki korábban több nagy produkcióban is a rendező közvetlen munkatársa volt. A magyar táncszínházi hagyományok Érdemes, Kiváló és Kossuth-díjjal elismert képviselője.  2014-től a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

Különös és fontos aktualitást ad a zenés színpadi produkciónak, hogy a 2019-es esztendőt a kormány a Szent Korona évének nyilvánította, amely azt is jelenti, hogy a magyar közgondolkodás különös figyelmet fordít a Szent Korona történetének, mai, XXI. századi jelentéstartalmának megfogalmazására. A produkció alkalmas lehet a történelmi fehér foltok eltüntetésére, a magyar nemzettudat korszerű tartalmának újragondolására és széles körben történő terjesztésére.

A Szent Korona regénye a korona kalandos történetének legfontosabb epizódjait idézi meg. A produkció bemutatja a Szent Korona több mint ezer éves történetét államalapító Szent István királyunktól napjainkig bezárólag.

Az énekesek, színészek, táncosok és statiszták közreműködésével megvalósuló színpadi játék háttérvetítéssel egészül ki. A korona történetének fontos epizódjai rövid filmes etűdök formájában kerülnek bemutatásra, amelyet a színpadon zajló eseményjáték egészít ki. A filmetűdök a korona történetével összefüggő eredeti helyszíneken kerülnek felvételre, a képi anyagot archív metszetek, festmények, fényképfelvételek és egyéb képi dokumentumok egészítenek ki. A színpadi játék és a háttérvetítés egymást kiegészítve, együtt biztosítja a produkció egyedi stílusát.

 

RÓZSALEGENDA - Musical Szent Erzsébet életéről

Alkotók:

zeneszerző: Szikora Róbert

Artisjus díjas zeneszerző

szöveg: Koltay Gergely

Kossuth díjas alkotó

rendező: Koltay Gábor

Balázs Béla-díjas rendező,

Érdemes Művész

Árpád-házi Szent Erzsébet nem csak a XIII. századnak és a ferences családnak az egyik legnagyobb szentje, ő a katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentje, az Árpádok sarja, a betegek, a szegények, az özvegyek és az árvák védőszentje.

Úgy gondoljuk, hogy a Szent Erzsébetről készülő musical és nagyszabású színházi előadás nemcsak egy világszerte ismert magyar történelmi személyiség életútját mutatja fel, hanem a nagyon is valóságos, hús-vér, drámai mozzanatokban bővelkedő életút, mai nézői igényeket is kielégítő látványos ábrázolása a történelmi példa felmutatásának fontosságán túl, elvégzendő feladatainkra is figyelmeztet, segíti az örök emberi értékek felismerését, hogy azokat mai körülményeink között hasznosítva hozzájárulhassunk világunk szebbé, jobbá, igazságosabbá és becsületesebbé tételéhez.

 

Adjátok vissza a hegyeimet

zenés történelmi játék

Wass Albert (1908-1998) a magyar irodalom kiemelkedő személyisége.

Élete jellegzetes trianoni magyar sors.

A zenés produkcióban énekesek, színészek, táncosok közreműködésével elevenedik meg a történelem, miközben túlnyomó többségében Wass Albert szövegek, megzenésített versei adnak lelki-szellemi eligazítást a néző számára. A produkciót, az életutat és az azzal szervesen összefonódó történelmet magyarázó, kiegészítő háttérvetítés teszi még látványosabbá.

Tündérkert történelmi tájszínház

Egy hely, ahol a Magyar Irodalom legfontosabb remekművei és népdalai szárnyra kapnak, korhű jelmezbe öltözött színészek előadásában.

Egy hely, ahol betekintést nyerünk a Kárpát-medence népi hagyományaiba, ősi mesterségeinek rejtelmeibe.

 

„Holnap előtt…”

drog prevenciós táncszínházi előadás

koreográfus-rendező: Király Béla

A „Holnap előtt…” című drog prevenciós táncszínházi előadásunk premierje 2019 február 10-én volt a Csili Művelődési központban.

Az előadás, napjaink egyik nagy veszélyére reflektál, a táncszínházi dráma eszközeivel.

Igyekszünk az előadást minél több fiatal látókörébe elhelyezni.

Idei kiemelt terveink között szerepel, az előadáshoz országos kampányt is kapcsolni.

 

Visegrádi országok kulturális programsorozata

Meghívott szakmai partnerek:

Cseh, Szlovák, Lengyel és Magyar néptáncegyüttesek és zenekarok

A szakmai Workshop résztvevői:

Magyarországi és határon túli amatőr, főként ifjúsági táncegyüttesek, tánccsoportok és azok szakmai vezetői, valamint a rendezvény reklámja által megszólított családok, látogatók.

A programsorozaton belül kiemelt figyelmet szentelünk a határon túli magyar közösségek tánccsoportjainak bevonására, akik a magyar kultúra szerves részeként rámutatnak hagyományaink sokszínűségére, gazdagságára, és annak elengedhetetlen elemeként kerülnek beépítésre a műsorrendbe.