gallery/mirage színház_logó
gallery/mirage színház_logó

Kulturális akadálymentesítés

 

 

A kulturális élményekből való részesedés nem könnyű a hátrányos helyzetű emberek számára. Szociális körülményeik egészségi állapotuk nem mindig engedik meg, hogy éljenek azokkal a jogokkal és lehetőségekkel, amelyek mindenki számára adottak. Ezen a helyzeten kíván enyhíteni az a Kulturális Akadálymentesítés Programja, amely kulturális rendezvények (színházi előadás koncert, hangverseny, gyerekprogram, irodalmi program stb) megtekintését teszi lehetővé.

 

A megvalósuló program keretében a felhasználók számára csökkentett árú, vagy ingyenes koncert- és színházjegyek igényelhetőek azok részére, akik szociális helyzetük, vagy egyéb hátrányos helyzetük miatt nehezített körülmények között és korlátozott lehetőségekkel tudnak kulturális rendezvényeken részt venni

 

A program egyszerre szólítja meg a gazdasági szektor és az állami szerepvállalás illetékes döntéshozóit, valamint összeköti és egy szervezeten belülre integrálja a rászorulókkal foglalkozó és a kulturális programot megvalósító intézményeket.

 

A fő vízió, hogy kiépül egy olyan országos kezdeményezés, amely a lehető legnagyobb lefedettséggel juttatja el a kultúra minél nagyobb spektrumát a rászoruló személyek, családok számára, megvalósítva ezzel az esélyegyenlőséget a társadalmi integráció eme legmagasabb szintjén. Célunk, hogy minél több produkció kapcsolódjon a programhoz, minél több gazdálkodó szervezet váljon támogatóvá, és a magyar kultúrában természetessé váljon, hogy a kultúrát fogyasztó közönség kiegészül a speciális szükségletű emberekkel is.

 

A program életre hívásának oka, hogy az esélyegyenlőség a kultúra-fogyasztás terén is kiemelt figyelmet kapjon, ezáltal egyfajta kulturális akadálymentesítés valósuljon meg. A Kulturális Akadálymentesítés Program keretében várjuk azon gazdasági társaságok és közhasznú szervezetetek jelentkezését, akik részt vennének a programban támogatóként vagy szakmai erőforrásaikkal segíteni tudják a program sikerességét.